A hétvégi Múzeumok Éjszakája alkalmából felevenítem egy két évvel korábbi alkalom képeit.

2008. júniusa, a Kortárs Építészeti Központ (KÉK) akkor foglalta el történelme eddigi legnagyobb épületét, s lakta be számtalan kiállítással a bontásra ítélt szervita téri irodaházat. Az akkori Muzéjen egy lenyűgözően impozáns tárlat megnyitásával kedveskedett rengeteg látogatójának, a színes születésnapi program mellett. Hét emeletet töltött fel az Architectural Review évenként egyszer megrendezett, egész évet átfogó kortárs építészeti tárlata, mely kivételesen Budapesten debütált.

Miután a nézelődők végigámulták a csodás épületeket, a nyolcadik emeleten egy apró figyelmességben részesültek, a Side Photoes-ban. A magyar épületfotós gárda azon alkotásai kerültek közszemlére, amik soha, semmilyen kiállítás, vagy folyóirat kereteiben nem fértek meg. Jelen írásban szubjektív válogatásom sorakozik a képekből.

Az első gyöngyszerm Hajdú József Gombája. Leplezetlenül mutat be egy óvoda kertjében álló, játszótéri elemnek álcázott bunkert. Megható kontraszt, ahogy a nyugodt gyerekzsivalyba géppuskás katonát képzelünk, meglepetés a természeti kép mélyében.

Szentiváni János úgy röpít el minket Hawaii-ra, hogy csak a szentendrei HÉV-ről kell időben leugornunk, még Budakalász előtt. A kép minden részletét Békásmegyer szolgáltatja, gyönyörű kék ég, végtelen panorámát fürkésző kockaablakok, pálmafa. Sokat segít az értelmezésben a fotó eredeti beállítása.

Csillag Pál fényképe Kőhalomról nemcsak tereket, hanem korokat is összeköt; a középkori maradékból a 60-as évek indusztriális romjain át tekintünk a költőien üres tájra.

Batár Zsolt egy megható buszmegálló pontos interiőrét kapta lencsevégre. Modernista székek, a külsőt és belsőt egybevarázsoló kitört ablakok és mocskos padló részletképzését már csak a csodálatos borneói hegyek háttere emelheti költői magaslatokba. A poros úton látszik, hogy a túlméretezett buszállomásra napi egy jármű szokott befutni.

Egy újabb Batár fotó, amin láthatjuk a maláj városépítészet finom matematikáját. A focipálya a harmincadikon fért el, a kép baloldalán látható a lépcsőház tetőkibúvója, a háttérben pedig az ikertornyok esti kivilágításban feszengenek, szégyenlősen csak deréktól fölfelé.

Soltész Noémi outsideAirként ragadta kézbe a fényképezőgépet. Jól tette. A fal és a kukák megható, statikus csendéletét egy kissé billenti a drótok elektromossága.

Máté Gábor berlini képei között akad egy szép párost bemutató portré. Az épületbelső íves pillére olyan érthetelen módon csavarodik mintha Escher Szép kilátójának egy részlete lenne. Persze egy Krasznahorkai portrén ez simán elfér, szürrealitásában kegyelmi viszonyokat idéz.

A Bujnovszky Tamás, Kertész Dániel, Mátrai Miklós fotókon Budapest szabad arca látható, ahogy megszoktuk már az évtiezedek alatt. Az ilyen képek hatására szoktam felkapni a fényképezőmet, s elindulni a városba, hogy megörökítsem én is a környezetem. A mindennapjaim. A városom. Az életem. Felvonulás az Andrássyn, züllés a dessewffy utcai pincében, vacsora a Liszt Ferenc téren, haverok a Sport Uszodában, kiállításmegnyitó a Műcsarnokban, grill a Citadella lábánál, sörözés a Nagymező utcában, filmbemutató a Kinóban, vagy a Művészben, és sok-sok csillogó tekintet az Oktogonon...

Ha megengeditek egy igen kedves építészeti fotóval zárom a sort. Batár Zsolt egy fél napot töltött a nyóckerben, várva a megfelelő fényhatásokat, keresve a pontos szimmetriatengelyt...hogy elkészítse azóta híressé vált képét az A10 címlapjára, Kis Péter és Valkai Csaba ritka jól sikerült szociális lakóházáról. Végül persze nem ez a kép szerepel a folyóiratokban, de mi így ismerjük a helyet. A két épülettömeg alatt, két leányzó pózol nevetgélve, cicit mutogatva. Ők már valószínűleg nem laknak a környéken, az áldásos műanyag búra megszabadít minket a szabad lányok látványától. Is.