Tegnap volt szerencsém Aendroid barátunkkal cseverészni, miközben a munkahelyem előtt ácsorogtam a verőfényes napsütésben. Nyolc órával beljebb vagyunk itt, San Francisco-ban, mint otthon, úgyhogy ő már nagyokat ásított, és mintegy mellékesen megkérdezte:

- Te Zsorzsom, az oké, hogy akár mindennap felszedhetsz egy csávót ott a melegmekkában, de vannak rendes párkapcsolatok is?

Egy pillanatra elgondolkoztam. Nem volt kedvem hosszas eszmefuttatásokba bocsátkozni arról, hogy mit nevezünk rendes párkapcsolatnak, úgyhogy abból az egyszerű alapképletből indultam ki, hogy "csak egy bizonyos idő után válunk nyitott párkapcsolattá", majd rávágtam: - Persze!

És tényleg. Most, harminchat órával később, és Mr. Stanforddal egy gyors konzultálást követően bátran állíthatom: annak ellenére, hogy San Francisco-ban néha meztelenül flangálnak kivénhedt hippyk a Castro Street és a Market Street sarkán, ugyanúgy vannak párkapcsolatok, mint otthon.

Sőt mi több: az sem lepne meg, ha a statisztikák jobbak lennének itt, mint otthon! Mégis hogyan lehetséges ez az amerikai életmód fertőjében, az amúgy is züllött társadalom legsötétebb bugyrában, ahol bárki azt csinál, amit akar...?! Hát pontosan így: mindenki azt csinál, amit akar.

És mi kedvezőbb az emberi természet legtisztább megnyilvánulásainak, mint az, ha rendesen élhetsz?! Mit értünk a rendes alatt? Azt, hogy nem frusztráltan, ostoba társadalmi tiltások mindennapi béklyójában kell megélned a szerelmedet, hanem úgy, hogy minden tiltott vágyadat, minden elfojtott fantáziát (beleértve az olyan mindennapiakat, mint hogy a pároddal kéz a kézben sétálhatsz az utcán) megélhetnéd, ha épp úgy tetszene. Ha nincs megnyomorgatva, akkor nyilvánul csak meg tisztán a valós emberi természet: arra vágyunk, hogy párban legyünk. És akkor a mindenféle csúnya kihágás már nem is annyira vonzó...