Miami Beach, csütörtök koraeste. Gondoltam, ideje elmenni úszni, mert már kettétört a hátam a sok császkálástól. Montreal, és főleg előtte New York eléggé kimerített.

Szerda este egyik legrégebbi barátnőmmel, aki mostmár 14 éve él Miamiban, feltérképeztük, hogy az LA Fitness konditerem-hálózat épületében - hatalmas palota, a testépítés temploma – megbúvik egy kissé nyeszlett, de használható úszómedence. Sőt, szauna is tartozik hozzá. LA Fitness az én emberem!, bólintottam, és eldöntöttem, a másnap estémet feláldozom a testedzés floridai oltárán.

Nem részletezem, hogy 15 dollárért hány hosszon keresztül és milyen úszásnemekben imádkoztam a Szálkás Izomcsoportok Istenéhez. Mert a lényeg ezután jött, a szaunában.

Mindenekelőtt arra számítottam, hogy Floridában a nyeszlett kis karjaimat kinézik majd az edzőteremből, mert korábban a liftben mást sem láttam, mint hatvanas bicepszeket és gyűrődő tarkókat. Éppen ezért megdöbbentem, hogy a szaunában az amerikai sztereotípia másik végletével találkozom csak: Mr. Kockahas helyébe Mr. Baconháj lépett. No de ezzel nincs is semmi gond, gondoltam, átesve a ló másik oldalára, nem lehet mindenkinek olyan V-alakú pillangója, sem formás popsija a citromsárga Speedo úszónadrágban, mint... khm... nekem...! Nézzük el nekik...!

No de hogy ezek be merjenek ülni a fürdők fővárosából érkező gyakorló gőzölő mellé úgy, ahogy, attól végül triplán kivert a víz! Lássuk szép sorban, kikkel találkoztam:

Surmó numero uno: A telefonbetyár.

Mr. Latino (egynegyven magas, százhúsz kiló, fekete haj, cserzett bőr) azért jött be a szaunába, hogy csöndes körülmények között telefonálhasson. A 180°F-ben üvöltözve adja elő munkatársának, hogy miért nem megy a biznisz. Mindezt sipító, dél-amerikai akcentusban. (Itt megjegyzem, Miamiban előbb jelennek meg a feliratok spanyolul, mint angolul, a lakosság 80 százaléka a déli féltekéről és Kubából érkezett. A boltban angolul kérek, és spanyol választ kapok.) Felvonom a szemöldököm, majd enyhe megbotránkozással a lábujjamba kapaszkodom, hogy egyenes térddel, nyugodt lélegzetvételek közepette nyújtsam a hátsó combizmomat.

Surmó numero dos: A fekete jegesmedve.

Mr. Latino ki, Mr. Hip-hopper be. (Kettőtíz magas, kerülete kb. száznegyven centi, fekete, kopasz.) Tréningruhában. A szaunába bele! Felül a legmagasabb fokra, és megigazítja szürke frottír zoknija talpát. Öt percig szuszog, én közben a hátam közepét tapogatva nyújtom az alkaromat. Mikor céklavörös fejjel, rappelésnek álcázott hápogással kitántorog a szaunából, csendben kislisszolok mögötte. Igazi sznob vagyok, nem bírom ezt a közönséget!

Szusszanok párat a jéghidegnek nem nevezhető zuhanyvíz alatt, és visszamegyek, gondolván, több meglepetés nem érhet. Ér.

Surmó numero tres: A modern magnós.

Mr. Karaoke (fehér, egyötven magas, félmeztelen, löttyedt hasát ritmusra gyűrögeti, hogy kipréselje belőle a zsírt) az iPhone-járól kihangosítva hallgatja a legrosszabb melegbárokra jellemző, r’n’b-vel kevert dance-t, és hozzá hamisan énekel. Utoljára ilyet akkor tettem, amikor kiskoromban az asztma ellen anyukám kamillateát főzött, és pokróccal a fejemen a forró lábos felé kellett hajolnom, úgy dalolnom. Csak akkor ketten voltunk, most meg vagy nyolcan. A nosztalgikus emlék ezért sem hat meg. Vetek Mr. Karaokéra egy lapos pillantást, de csak két fokkal veszi lejjebb a hangot. Végeredményben csoda, hogy egyáltalán kilát a szemhéja alól, és vette az adást. Blazírtan felülök a padra, és igyekszem nem tudomást venni a zavaró körülményről. Nagyokat lélegzek, most legalább nincs lábszag.

Nem kell sokáig várnom az újabb meglepetésre:

Surmó numero cuatro: A gyúrógép.

Mr. Szteroid (latinó, izmos felkar, pipaszár láb, épp a gépek alól érkezhet) feltépi a szauna ajtaját, agresszívan röfögve belép, és járkálni kezd körbe-körbe a másfél négyzetméteres gumiszőnyegen. Fülében zakatol a lakossági techno, álla  minden negyednél előremozdul, rángatózik a válla. Nem tudom, mit nyomhatott, de hogy nem dolgozta ki magából, az is biztos. Aztán meg bejön a szaunába, hogy fogyjon, bár a szívrohamhoz közelebb jár, mint a darázsderékhoz.

Nem bírom tovább, kimegyek. Igazából otthon sem ismerem az edzőtermek közönségét, mert csak kétszer voltam gymben, és a második alkalommal majdnem a mellkasomra szakadt a fekvenyomó, úgyhogy lemondtam arról, hogy hatalmas bicepszem legyen, ennyire sutyerák közönség mégsem lehet otthon. Arról már meséltek volna a barátaim.

No de mindegy is, Miamit nem a kulturáltsága miatt szeretjük, hanem a fehér tengerpartok, az "intracostal"-nak nevezett szigetecskék és a csodás nemzeti parkok, a pálmafák, az óceán és a kajakozás miatt, no meg mert ott van az USA egyik ritkaságszámba menő nudista strandja. A tuskókat meg leszarom, főleg most, hogy visszatértem New York-ba, és a Washington Square-en egy olyan spontánul dalolászó acapella-csapatba botlottam, hogy két perc alatt leolvadtam a parki padról, majd a Stonewall Inn-ben egy kabaréba csöppentem, és sírtam a röhögéstől. Mindennek megvan a maga helye. A szaunáé például otthon van, és azt is inkább úgy hívják: gőzfürdő.