Miami Beach, csütörtök koraeste. Gondoltam, ideje elmenni úszni, mert már kettétört a hátam a sok császkálástól. Montreal, és főleg előtte New York eléggé kimerített.
Szerda este egyik legrégebbi barátnőmmel, aki mostmár 14 éve él Miamiban, feltérképeztük, hogy az
Nem részletezem, hogy 15 dollárért hány hosszon keresztül és milyen úszásnemekben imádkoztam a Szálkás Izomcsoportok Istenéhez. Mert a lényeg ezután jött, a szaunában.
Mindenekelőtt arra számítottam, hogy Floridában a nyeszlett kis karjaimat kinézik majd az edzőteremből, mert korábban a liftben mást sem láttam, mint hatvanas bicepszeket és gyűrődő tarkókat. Éppen ezért megdöbbentem, hogy a szaunában az amerikai sztereotípia másik végletével találkozom csak: Mr. Kockahas helyébe Mr. Baconháj lépett. No de ezzel nincs is semmi gond, gondoltam, átesve a ló másik oldalára, nem lehet mindenkinek olyan V-alakú pillangója, sem formás popsija a citromsárga Speedo úszónadrágban, mint... khm... nekem...! Nézzük el nekik...!
No de hogy ezek be merjenek ülni a fürdők fővárosából érkező gyakorló gőzölő mellé úgy, ahogy, attól végül triplán kivert a víz! Lássuk szép sorban, kikkel találkoztam:
Surmó numero uno: A telefonbetyár.
Mr. Latino (egynegyven magas, százhúsz kiló, fekete haj, cserzett bőr) azért jött be a szaunába, hogy csöndes körülmények között telefonálhasson. A 180°F-ben üvöltözve adja elő munkatársának, hogy miért nem megy a biznisz. Mindezt sipító, dél-amerikai akcentusban. (Itt megjegyzem, Miamiban előbb jelennek meg a feliratok spanyolul, mint angolul, a lakosság 80 százaléka a déli féltekéről és Kubából érkezett. A boltban angolul kérek, és spanyol választ kapok.) Felvonom a szemöldököm, majd enyhe megbotránkozással a lábujjamba kapaszkodom, hogy egyenes térddel, nyugodt lélegzetvételek közepette nyújtsam a hátsó combizmomat.
Surmó numero dos: A fekete jegesmedve.
Mr. Latino ki, Mr. Hip-hopper be. (Kettőtíz magas, kerülete kb. száznegyven centi, fekete, kopasz.) Tréningruhában. A szaunába bele! Felül a legmagasabb fokra, és megigazítja szürke frottír zoknija talpát. Öt percig szuszog, én közben a hátam közepét tapogatva nyújtom az alkaromat. Mikor céklavörös fejjel, rappelésnek álcázott hápogással kitántorog a szaunából, csendben kislisszolok mögötte. Igazi sznob vagyok, nem bírom ezt a közönséget!
Szusszanok párat a jéghidegnek nem nevezhető zuhanyvíz alatt, és visszamegyek, gondolván, több meglepetés nem érhet. Ér.
Surmó numero tres: A modern magnós.
Mr. Karaoke (fehér, egyötven magas, félmeztelen, löttyedt hasát ritmusra gyűrögeti, hogy kipréselje belőle a zsírt) az iPhone-járól kihangosítva hallgatja a legrosszabb melegbárokra jellemző, r’n’b-vel kevert dance-t, és hozzá hamisan énekel. Utoljára ilyet akkor tettem, amikor kiskoromban az asztma ellen anyukám kamillateát főzött, és pokróccal a fejemen a forró lábos felé kellett hajolnom, úgy dalolnom. Csak akkor ketten voltunk, most meg vagy nyolcan. A nosztalgikus emlék ezért sem hat meg. Vetek Mr. Karaokéra egy lapos pillantást, de csak két fokkal veszi lejjebb a hangot. Végeredményben csoda, hogy egyáltalán kilát a szemhéja alól, és vette az adást. Blazírtan felülök a padra, és igyekszem nem tudomást venni a zavaró körülményről. Nagyokat lélegzek, most legalább nincs lábszag.
Nem kell sokáig várnom az újabb meglepetésre:
Surmó numero cuatro: A gyúrógép.
Mr. Szteroid (latinó, izmos felkar, pipaszár láb, épp a gépek alól érkezhet) feltépi a szauna ajtaját, agresszívan röfögve belép, és járkálni kezd körbe-körbe a másfél négyzetméteres gumiszőnyegen. Fülében zakatol a lakossági techno, álla minden negyednél előremozdul, rángatózik a válla. Nem tudom, mit nyomhatott, de hogy nem dolgozta ki magából, az is biztos. Aztán meg bejön a szaunába, hogy fogyjon, bár a szívrohamhoz közelebb jár, mint a darázsderékhoz.
Nem bírom tovább, kimegyek. Igazából otthon sem ismerem az edzőtermek közönségét, mert csak kétszer voltam gymben, és a második alkalommal majdnem a mellkasomra szakadt a fekvenyomó, úgyhogy lemondtam arról, hogy hatalmas bicepszem legyen, ennyire sutyerák közönség mégsem lehet otthon. Arról már meséltek volna a barátaim.
No de mindegy is, Miamit nem a kulturáltsága miatt szeretjük, hanem a fehér tengerpartok, az "intracostal"-nak nevezett szigetecskék és a csodás nemzeti parkok, a pálmafák, az óceán és a kajakozás miatt, no meg mert ott van az USA egyik ritkaságszámba menő nudista strandja. A tuskókat meg leszarom, főleg most, hogy visszatértem New York-ba, és a Washington Square-en egy olyan spontánul dalolászó acapella-csapatba botlottam, hogy két perc alatt leolvadtam a parki padról, majd a Stonewall Inn-ben egy kabaréba csöppentem, és sírtam a röhögéstől. Mindennek megvan a maga helye. A szaunáé például otthon van, és azt is inkább úgy hívják: gőzfürdő.
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
tomasio 2011.10.16. 21:47:24
Pussz