Idén születésnapomra madárszart kaptam a pólómra, de legalább jól esett, mert ezt úgy értékelem, mint a szerencse jelét egy egész évre. Már az ezt követő első lépéseim sem igazolták persze az elméletemet, de én ezzel mit sem törődve szakadatlanul kitartok az optimista életfelfogás mellett. Há' valami csak ragadjon már az emberre itt Amerikában a poron (és a madárszaron) kívül!

(kép: Guggi. Másnap belülről is megnéztük, de arról majd később...)

Szóval, a szerencse azért sugárzik le rám pusztán szűrt fény formájában, mert ahogy a foltos pólómban átviharzottam a Central Park keleti oldalán húzódó 5th Avenue-n, hogy betérjek a Guggenheim Múzeumba, a forgóajtón koppant egy jót a fejem: Thursday - Closed. Aendróra rátört az építész-para, és kétségbeesetten dörömbölt az ajtón, hogy neki látnia, látnia kell...! Én nemes egyszerűséggel összeomlottam, és órákig nem keltem fel a betonról. Csorgott a nyál a számból, és dermedten számoltam a spirálokat az épület külső falán.

Egyszer azonban minden átok véget ér. Később szépen hazajöttünk, hogy akkor most felkészülünk a bulira, és ennek örömére én egy jó hazai pálinka és egy kis japán Sapporo-sör hatására éjfélkor úgy aludtam, mint akit a madár nem csak letojt, de némi késleltetéssel hókon is baszarintott! Happy Birthday!

Tegnap reggel úgy döntöttem, idén két napig van szülinapom! Máris olyan kalandokkal indítottuk a pótszülinapot, mint amilyen egy hajfestés, mely Aendroidnak tervezett volt, nekem meg Isten váratlan szavától vezéreltetett, de azóta úgy hiszem, amíg csak van hajam, színes lesz - most éppen amolyan rozsdavöröses-pezsgőszőkés-mogyoróbarnás, és ha ez a hajszín nem ismeretes, az csak annak köszönhető, hogy az én hajam, az én izgalmas, sajátos, mézédes hajam, szintén tökéletesen egyedülálló. Olyannyira jól sikerült a művelet, hogy még a 5th Avenue és a 32nd Street sarkán álló isteni koreai étterem pultoslánya is kifejezte csodálatát, pedig aztán a távol-keletiek, azok tudják, mi fán terem a hajfestés!

(kép: belső udvar a 53rd Streeten a 5th és a Madison Avenue között)

Na, de nem csigázom tovább a kedélyeket: tegnap éjfél körül Aendróval és Szilvával végre sikerült kikötnünk a Christopher Street és a Gay Street sarkán, ahol nagyon átéreztük a történelmet! Persze a hatvanas évek végén, amikor a bubik fogták magukat, és egy emberként fellázadtak a rendőrök paráztatása és a heteronormatív társadalmi elnyomás ellen, még biztos nem Gay Streetnek hívták a Gay Streetet, de éppen emiatt éreztük úgy, hogy a történelem intő keze még hevesebb huzatot kavar a fejünk körül. Hajam rákvörösre váltva jelezte az utcán, hogy társadalmi-érzékenység-radarom bekapcsolt, és hamarosan megszimatolhatom a Stonewall Inn-t, ahonnan több mint negyven éve elindult a Pride.

(kép: Történelem - The Stonewall Inn)

Én abban sem voltam biztos, hogy több lesz a cucc egy emléktáblánál. Ehhez képest ott pörögtek és bagóztak a hely előtt az utcán a jónépek, úgyhogy gyorsan lefotóztattuk magunkat Szilvával, nehogy majd otthon aszongyák, csak kamuzunk. Amikor pedig beléptünk, még show-ra is figyelmesek lettünk, bezony ám! A Stonewall nem a hősi múltjába révedő nyuggertelep, nem ám! Egy, egyik feléről zoknira, másik oldaláról hálós bevásárlócekkerre emlékeztető bögyörőbe csomagolt, uszkve 34,7 centis fekete bráner pörögte körbe a kocsmapult mellé takarosan felállított biliárdasztalt, miközben a népek csillogó szemekkel és villogó fogsorral dugdosták a csodálatos tanga vagy jackstrop vagy nem is tudom micsoda derekába a dollárbankókat... Az egész bekezdésben egyébként az a legérdekesebb - mert dehogyis a múlt, melyre örökké büszkék maradunk!, mint inkább az -, hogy ekkora cuccot szerintem még életemben nem láttam. Pláne ilyen közelrül...!

(kép: go-go boy numero dos. A fent említett tünemény nem fért a képre...)

Azután felmentünk az emeletre. Akkor jöttünk csak rá, hogy ide nem két bubi srácnak meg egy heteró csajnak kellett volna jönnie, hanem legalábbis Csiken DJanes-nek, mert hogy óriási leszbi-parádé volt. Én, előítéletes csökevény meg, valahogy úgy képzeltem, hogy a Stonewall Inn-ben (ha nem is nyugdíjas bubik, de) csak kigyúrt, kopasz Macik és játékszereik járhatnak. Erre vazze, már megint... már megint kisebbségben vagyok... Batrány!!!

(kép: spontán leszbi-show az emeleten)

A zene egyébként elég jó volt, mi mégis továbbálltunk. Aszonták nekünk a bejáratnál, hogy a 17. utcába kell mennünk a - figyelem, már megint! - az 5. sugárúthoz, a Splash nevű helyre. Hát jó. Közben megnéztük a Union Square-t (budapestiül Oktogon, központi találkahely), és borzongtunk a 14. utca kiességétől.

De aztán - és most hu-hú-hü-hűzz csak igazán, Nyájas Olvasónk, 20 dolcsiért ugyanis megcsodálhattuk a helyi AlterEgót. Ugyanaz a playlist, hasonló fények, csak voltak izmos gogo-boyok, és már felismerték, hogy nem szabad 10 évig pont ugyanazt a travishow-t leadni minden péntek este, úgyhogy műsor nem volt (de nem is hiányzott), csak pár civil travi, akik azonban asszolúte ott voltak a topon! Rendeltünk nyolc-nyolc dolcsiért egy kis gin-tonicot meg vodka-narancsot, dohányozgattunk a bejáratnál, lötyörésztünk a szarásig unt slágerekre (jaj, én olyan sokat tanultam Pesten ebből a műfajból, hogy most aztán bátran megmutathattam, hogyan lejt egy születésnapos, pestijampec Zsorzs LeGars!), meglesték a farkunkat a piszoároknál, Aendró flörtölt egy Upper East Side-i nyunyival, meg ráragadt egy guatemalai szépfiú, én két ginszippantás között ugráltattam a retinámat a táncos fiúk kockahasán, aztán némi téblábolás után fogtunk egy taxit. 

De ne hidd, Nyájas Olvasónk, hogy unatkoztam volna. A világ legnagyobb boldogságával állíthatom ismét, hogy Budapest továbbra sem olyan elmaradott, mint mi, pesszimista lakói beállítani szeretnénk pusztán azért, hogy kisebbségi komplexusunk vezérletével ostorozhassuk magunkat: "de-szar-itt-élni"... Nem, nem vagyunk elmaradottak. Biztosíthatunk téged, hogy a modernitás alsó határát egész bizonyosan megütjük...! A döbbenet számomra azonban az, hogy amikor átnyálaztam a helyi ingyenes meleg programmagazint, kiderült, hogy biza ez a legfelkapottabb hely a városban, a klubok netovábbja! Amiből pedig az is kiderült, hogy itt is örök outsider maradok...

Remélem, van itt azért más hely is, mert a berlini éjszakában szocializálódott tekintetem nem kevéssel vágyik többre az AlterEgo amerikai másánál... Ha meg mégsem, hát a !szkafander szétcsap itten New York között izibe! Ezt csakúgy garantálja Aendroid, mint a kamaszkorba minden egyes születésnapján egyre mélyebbre süppedő Zsorzs LeGars!