Vilnius, 21h30, +4 fok. Cseperészik az eső, ahogy Andriusszal vacsorázni indulunk a középkori lovag Gedimino után elnevezett sugárúton (ld. alsó kép). Kedd van, a sugárút szinte üres. Beszélgetőtársam megjegyzi: "Ez teljesen megszokott. Az emberek még hétvégén is inkább otthon isznak." Noha Litvánia, mely tavaly ünnepelte függetlensége huszadik évfordulóját,sokat változott az elmúlt években, a mentalitás kevésbé alakult át, mint egyes szerencsésebb volt szocialista országokban.

A helyzet sem ugyanaz persze: egy dolog ex-kommunista államnak lenni, és egy másik a Szovjetunióból kiszakadni. Az egyébként is konzervatív, mélyen katolikus Litvánia egyszerre küzd a szellemi felfrissülésért és a meggyökeresedett reakciók megváltoztatásáért, miközben legfontosabb célja mégis a gazdasági szempontból vett talpon maradás. A mindennapi embereknek ez nem annyira egyszerű egy, az oligarchákfogságában vergődő országban, ahol az átlagbér alig haladja meg a kétszáz eurós (hétszáz litás) minimálbért.

"A 2008-as válság sem sokat segített. Egy barátom a bankszektorból nagyon sokat, 900 eurót keresett. Fél év alatt két lépésben 500 euróra vitték le a fizetését. Nem csoda hát, ha üresek az utcák. Miből telne éjszakai életre?"

A vilniusi melegek helyzete sem egyszerű persze. A homofóbia kifejezetten erős, ami már abból is könnyen felmérhető, hogy a gayromeo-profilok vagy fele nem tartalmaz arcképet, és igen kevesen vállalják fel testüket, talán mert ez egy kis közösség, ahol mindenki ismer mindenkit. "A melegek itt főleg az Interneten ismerkednek. Végeredményben mindenki találkozott már mindenkivel." - Legalábbis, ha egyáltalán egymás között vállalják másságukat, merül fel bennem a gondolat.

Litvániában a férfiasságról kialakított kép elég jellegzetes. Arturas Tereskinas társadalomtudós szerint, akinek több nyelvre lefordították az angolul Sexual Minorities, Mass Media, and Civil Society in Post-communist Lithuania címen megjelent tanulmánykötetét, így látja a képet: "Nagyon is kötődünk a férfiasságot meghatározó hagyományos modellhez, amelynek értelmében 'igazi férfi' erős fizikumú, hatalmaskodó, egy zsák pénzt keres, továbbá képes eltartani családját, szexuálisan performatív és persze heteroszexuális." A The Baltic Times április végi számában közölt interjú során hozzáteszi: "A litván maszkulinitás abban sajátos [Európán belül], hogy a szovjet rendszer erős nyomot hagyott rajta, amennyiben az igazi férfi normáját a szovjet munkás fizikai és mentális erejéhez kapcsolja."

Könnyen felmérhető: a körülmények nem kedveznek a vibing gay nightlife kialakulásához. Andrius el is mondja, hogy az egyetlen meleg klub (az is inkább bárocska), a Soho csak pénteken és szombaton tart nyitva. Ha nem a neten akarsz ismerkedni, oda érdemes lenézned. Kérdésemre elmondja, vannak ugyan baráti körök, de azok igen informálisak. "Először is, a meleg érdekképviseleti csoport elavult és kirekesztő. Ahhoz, hogy hivatalosabb csoportok, mondjuk egyesületek nyíljanak, valakinek magára kellene vállalnia a szervezést - biztos nem én leszek az. Járunk néha közösen sportolgatni, de ez nem lép szervezettebb szintre."

Egy pillanatra olyan érzésem támad, mintha az igény sem lenne meg az emberekben, hogy közösséggé alakítsák a GayRomeón masszívan jelen lévő tömeget. Talán a kissé álmoskás, a világ nyüzsgőbb részétől távol eső főváros jellegzetes képét festő Vilniusban az emberek talán belenyugszanak az általános helyzetbe, és csak teszik dolgukat, mintha a világ a legmélyén mit sem változhatna? Tereskinas professzor szerint sok időnek kell eltelnie a mentalitás megváltozásához. 

Ez a lassúság nyilván nem kedvez a melegeknek. A tavaly elsőként megrendezett melegfelvonulás is komoly ellenérzéseket váltott ki például az egyház részéről, amelynek pedig igen nagy a hatalma (Marylin Manson is megjárta itt jártakor: "ebben a városban túl sok a templom!"). Mindössze százan merészkedtek az utcára, közöttük sok észt, lett, svéd és német,  s három évig nem is próbálkoznak újabb menettel, mert a Baltic March néven ismert esemény rendezési jogával a három bali állam egymást váltva él. 

"Rigában és Tallinnban sem vonulnak fel ám többen, meséli Andrius. De a lett fővárosban legalább van pár melegklub. Az azért egy kicsit más..."

Mégse feledjük, hogy Litvániának - a többi balti államhoz hasonlóan - nagyon nagy távolságot kell megtennie, és ahhoz képest nyilván nagyon előretörőek, hogy mi határozta meg a múltjukat. Az igyekezet a vendéglátáson és az emberek működésmódján is jól látszik: a kávézóban négyen törik össze magukat azért, hogy a 6 litás fogyasztáskor a 200-as bankómból visszaadjanak, és még véletlenül sem teszik fel a kérdést, van-e apróm. Mindent megoldanak valahogy, és nem is rosszul, még ha nem tobzódnak is a lehetőségekben.

Ilyen kis paradoxonokból épülhet itt fel az egész élet: Kelet-Európa vegyül Skandináviával. És van egy olyan érzésem, hogy leginkább a fény felé haladunk. Laugh is in the air.