Az alábbi kis szösszenetet találtam a minap a neten:

"Gay men are like apples on trees. The best ones are at the top of the tree. Most men don’t want to reach for the good ones because they are afraid of falling and getting hurt. Instead, they just get the rotten apples from the ground that aren’t as good, but easy. So the apples at the top think something is wrong with them, when in reality, they’re amazing. They just have to wait for the right man to come along, the one who’s brave enough to climb all the way to the top of the tree.” (A meleg férfiak olyanok, mint az alma a fán. A legjobbak a fa tetején nőnek. A legtöbb férfi nem akarja elérni a legjobbakt, mert félnek, hogy leesnek és megütik magukat. Ehelyett a rothadt almát szedik össze a földről, amelyek nem olyan jók ugyan, de könnyen megszerezhetők. Úgyhogy a fa tetején lévő almák azt gondolják, valami nem stimmel velük, pedig valójában csudajók. Csak éppen meg kell várniuk, hogy a megfelelő ember felmásszon értük. Ők azok, akik elég bátrak ahhoz, hogy felmásszanak a fa legtetejére.")

Elsőre nagyon tetszett, mert szívhezszóló. Simogatja a romantikus lelket, mely nyomban arról álmodozik, róla van szó. Aztán valami mégis bűzleni kezdett a dologban, és azon kezdtem filózni, vajon miért van az, hogy az angolszászok imádnak mindenféle okos mondást kiagyalni. Ezt főleg azután gondolom, hogy olvastam Gregory David Roberts Shantaram c. könyvét, mely minden második oldalon valami életbölcsességgel áll elő. Hogy a francba lehet ilyen bölcs ez a figura - gondoltam lépten-nyomon.

Végül azt mondtam magamnak: a legáltalánosabban elfogadható életbölcsességek a leggyanúsabban hatásvadászok. Minél specifikusabb egy életbölcsesség, annál érvényesebb tehát? De a jó életbölcsesség nem éppen általános? 

Már nem tudom, mit gondoljak...