Ehh, asszem, ideje felkelni!, nyögött fel Aendroid a hálókamrában. Erre riadtam fel legszebb álmaimból. Ránéztem, és máris szupernyolcasba kapcsoltam, amikor megláttam, hogy az ágya alól egy habverő-szerű fém alkalmatosságot kotor elő. Elkerekedett a szemem, ahogy vakarni kezdte vele a fejét.

Honnan szerezted azt az izét?, kérdeztem.

Az éjszaka visszaröppentem a 17. századba, ott láttam ezt a parókaabalygatót. De az fából volt, és túl régimódi, úgyhogy hoztam egy 2.0-s verziót a 20. század végéről.

Na jó, de hogy hoztad be a reális térbe?

Hogyhogy hogy? Csettintésre!

Aha, bólintottam, mintha érteném, és felültem az ágyban. Körbenéztem: Űrfi és Punpa sehol. Láttad a többieket?

Űrfi reggelit készít. Punpa meg biztos fekvőtámaszozik.

Körbenéztem: a hálókamra vészes bulizás jegyeit viselte magán: CD-k szétszórva, poharak a dohányzóasztalon, még a szőnyeget is felcsavartuk. A takarítórobot mozdulatlanul állt a helyiség közepén, egy zoknival a kezében. Lefulladt, biztos nem bírta a strapát. Nem szokott a rendetlenséghez az egyébként steril, minimalista környezetében. A hálókamra ajtaján túlról andalító zene szüremkedett be hozzánk.

Megigazgattam az űrpizsamámat, és kicsoszogtam a hálókamrából. A hatalmas hajótestben, amelyet amerikai konyhás nappalinak rendeztünk be júliusi földi utazásunkkor, rántotta illata szálldosott. Űrfi neglizsében hajolt a tűzhely fölé, és hevesen kavargatta a rántottát. Punpa visszaszámlált: Ötvenhét, ötvenhat, ötvennégy, és közben nyomta a fekvőtámaszokat.

Nem kéne beszélned közben, elpattanhat egy ér az agyadban, okoskodtam.

Űrfi hátrafordult: már elpattant neki. Jó reggelt, egyébként. Gyerünk, vájúhoz!, csapta össze a tenyerét, és a megterített asztalra mutatott. Nagyot ásítottam, és az ebédlőrész felé somfordáltam.

Nem ül le!, rikoltott Űrfi. Szólj Aendroidnak, léci, mielőtt felmelegszik a pezsgő...!

A pezsgőőő?!, kérdeztem. Mire fel pezsgőzünk mi kora reggel? 

Honnan veszed, hogy reggel van?!

Hát most keltünk... 

És, délután nem szoktál csendespihenőzni?

De igen, csakhogy inkább kávéval kelek akkor is...

Hát most pezsgővel fogsz.

Kinek van szülinapja?

Nekünk. Indulunk vissza a Földre.

Hogyhogy?

Zsorzs, Zsorzs LeGars!, nézett rám Űrfi szúrós szemekkel, és megrázta felém a rántottás fakanalat. Te már megint szanaszét szívtad magad tegnap, vagy mi?

Honnan tudod, hogy az tegnap volt?

Űrfi tudomást sem vett a kérdésemről. Nem emlékszel? Megbeszéltük, hogy ma hazaindulunk egy hétvégére.

Hm, dereng valami.

Na, akkor leteszed szépen a kerek kis popsikdat a hokedlire, és leszel oly bájos pezsgőt tölteni mindenkinek.

Nyolc, kilenc, hét, hat..., kajabált Punpa győzedelmesen.

AEEEENDROIIIIID!, harsogta túl Űrfi. REGGELIIIIII!

Húztam a számat, de csak töltöttem a pezsgőből.

Aendroid egyszercsak feltépte a hálókamra ajtaját, és ingben-nyakkendőben, széles mosollyal az arcán pördült kettőt a tengelye körül:

Mikor indulunk? 

Koccintás után, vetette oda Űrfi.

És mire koccintunk végülis?, kérdeztem félősen.

Arra, hogy a Föld felé vettük az irányt! Csin-csin, emelte a magasba Űrfi a poharát. Október elején landolunk!