A múltkor írtam arról, hogyan kattantam rá a Facebookra a házibulim kapcsán. Most megint rákattantam, de nem a barátaim miatt, ellenkezőleg: az ismeretleneket kutattam! Találtam ugyanis egy csoportot: „Mondjunk le a melegfelvonulásról az árvízkárosultak javára!”

No, mondom, ez lesz az önzetlen melegek klubja! Amint azonban az üzenőfalra néztem, arcomra fagyott a mosoly: „Ratyi gecik..”, olvasom. A szöveg mellett egy fénykép. Az eddig nickek mögül lövöldöző fórumozók egyszerre arcot öltöttek, és mostantól nevüket vállalva fejtik ki bődületes faszságaikat. Humoruk meg aztán végképp nincs.

Itt van ugyanis ez a frankó Frank Rudolf, akinek az iróniája nem is annyira rossz: eh, gondolkodjatok liberálisan... Mi lesz azokkal, akiknek elvitte a házát a víz, viszont legalább buzik, és most csak az élteti őket, holgy "de legalább felvonulhatok a kedvenc tangámban"?? Nem lehet ám ennyire kitolni az emberekkel, a hétszázát. Válaszként mire futja Olivér Kóczánnak?: „benne vagy a klubban te nyomi”. Ez tényleg olyan, mintha most nyomta volna ki Rudolf szemét a hátrafeszített hüvelykjével... A háttérben meg pakolják a zsákokat.

Egy pillanatig arra gondoltam: valamelyiknek válaszolok. Mondjuk annak a cicababának, akinek a profilképe a Dugósrandi társkeresőbe illene, és annyit fűz a kérdéshez „Ember az ilyen egyáltalán:)? Undorító”. De túl hosszú lett volna a válaszom, és nem érdekelt annyira, hogy megmondjam a véleményemet a szmájliról a mondata végén, mely azt súgja: „nem mondom komolyan (csak gondolom). Bevállalni már nem merem – bár elárulom a nevem.”

Persze, a paranoia beszél belőlem – mondaná az egyik elemző, aki szerint azért van szükségünk felvonulásra, mert tele vagyunk komplexussal a hátrányos kisebbségünk betegsége miatt – vagy valami hasonló.

És mit válaszolnék annak a Kristóf Szerecz-nek, aki aszongya: „Lőjük őket a dunába szolidaritás képpen!” - kivel is vállalna szolidaritást, az árvízkárosultakkal? Béla Csík sem jobb azonban: „Öljük meg a melegeket az árvízkárosultak javára.” Béla körülbelül 18 éves. És teljesen átlagos a képe.

Jön már a szlogen is: ”Homokzsákot a gátra”, höhö! Meg a mélymagyar gondolat: „A felvonulásuk helyett a ratyik inkább menjenek dolgozni a gátra.” Nem jöjjenek, nem. A társadalmi szerepvállalás feladata nem a nagy többségre érvényes, szívjanak vele azok, akik kiszívják az egészséget (a már amúgy is csonka) kis hazánkból. A buzik meg a zsidók. És hagyják békén a mi nagy többségünket, mink jók vagyunk úgy, ahogy vagyunk, mi, a normálisak, akik a tévében a Fókusz alatt jóllakottan felsóhajtunk: „Ajj, szegény embert ág is sújtja”! Együttérzésünkből ez legyen bőven elég. Végeredményben nem itt történt, mi közöm hozzá há' nem?!

Lehet, hogy nem tud együttérezni az, aki semmiben sem tér a standardtől? Hol kezdődik a standard?Egy anyuka biztos másképpen térítene engem jó útra: nem küldené aput a gátra, hogy lapáttal verjen a büdös ratyik ordasnagy segglukára, dolgozzanak csak keményen - inkább a saját, felvonulással párhuzamos eseményére invitálja a hasonló érdeklődésűeket: a Városliget egy másik pontján „családimanapot” szervez imádkozással, evangelizációval, gyerekjátékokkal. Isten segítse meg az árvízkárosultakat... meg a ratyik!

Az egész facebook-csoport persze egyáltalán nem az árvízkárosultakról szól, úgyhogy nincs is rajta mit elemezni. Pedig a célja világos, és elgondolkodtató. Csakhogy alig néhány kommentelő reagál érdemben a témára, sokan viszont az anyázás minden kifinomult árnyalatával tisztában vannak. Pedig érvelhetnének akár: más faszával úgyis könnyű verni a csalánt – ők nem mondanak le semmiről, legfeljebb döntenek a többség nevében. Idén anything goes: akár forradalom szavazófülkében.

Tényleg mondjunk le a melegfelvonulásról? A kordonoknak így is csak egy részét kapjuk meg, a rendőri készültség a rövid útvonalra tekintettel (Hősök tere – Oktogon – vissza) nem olyan erős, mint tavaly. Az állomány vajon hány százalékát teszik majd ki egyáltalán? Mennyibe van az egész... mondjuk a tűzijátékhoz képest?

Helyes gesztus az, hogy egy kisebbség lemondjon a pár órás, hagyományos utcai eseményéről az ország katasztrófakárosultjainak a javára? Nem olyan dolog ez, mint a szimbolikus tűzijáték, amely (a félős kutyusokon kívül) mindenki számára alapvetően ünnep (még ha valaki személy szerint utálja, akkor sem vitatja el, hogy ünnep), tehát elmaradásával az egész társadalom tesz gesztust, és nem is kevés pénzzel. A melegfelvonulás egyszerre szimbolikus értékű, társdalami jelentőségű és jogharcos. A legtöbben persze utálják. A melegek egy ki-tudja-mekkora része is. Amikor kevés pártolóink egyike, Seregély Ágnes azt mondja, 0 forintba kerül a melegfelvonulás, a válasz rá Mark Müllertől: „akkor is mondjunk le róla”. És a megfogalmazás miatt kérdéses, ő maga meleg-e vagy sem.

Végeredményben mi melegek sem gondolkozunk egységesen a pesti felvonulásról. A társadalmi előítéletek miatt mi magunk is előítéletekkel gondolunk a gay pride-ra. Saját magunkra is valahogy kívülről pillantunk, félünk, hogy összekevernek minket a boás úszógatyákkal a kamionokon. Mi magunk is sokszor a legextrémebb megnyilvánulásokat szűrjük ki a felvonulásból, mely az utóbbi években kénytelen volt teljes konszolidáltságot erőltetni magára, hogy minden támadási felületet védjen.

Csakhogy a támadási felületek végtelenek. Mert nem mi határozzuk meg, hogy mivel sértjük a Nagy Többséget. A Nagy Többség úgy módosítgathatja normáinak határait, ahogyan mostanság a Hatalom az Alkotmányt. Mi mindig csak futni fogunk a nyomában, hogy „Nna, jók leszünk és decensek, csak fogadjatok el végre!” Nem a konszenzusaink mentén fogadnak el minket egy nap. Sokan sosem fognak. A közelünkbe merészkednek ugyan, de azért befogják az orrukat. Nekik nem az a lényeg ugyanis, hogy „normálisnak” tűnjünk, hanem hogy ne kelljen észrevenniük. Ne létezzünk a számukra. Egyszóval: ne is létezzünk egyáltalán. És minél láthatatlanabbakká válunk, nekik annál kényelmesebb lesz. De attól még rühellni fognak minket. Derüljön csak ki, mik vagyunk...

Mondjunk hát le a felvonulásról, és vonuljunk vissza a klozetba? Ha megtudják, hol vagyunk, úgyis ránk törik az ajtót! Nem megoldás ez, és vajmi keveset segít az árvízeseken. Jobb lenne például, ha az ellentüntetők úgy kímélnének meg pénzt az árvízkárosultak javára, hogy nem kell miattuk rendőrökkel és kordonnal védeni bennünket. Főleg, hogy mi a jogon belül vagyunk, míg a fizikai támadók jogon kívül maradtak. Tanúsítsanak együttérzést ők, ha már egyszer nem jó demokraták egy – egyébként döglődő - demokráciában: fogják vissza indulataikat egy délutánra az árvízkárosultak javára! És akkor nem lesz rendőr, mi vonulunk, akit nem érdekel, otthon marad (vagy a családimanapon), mi szépen kivonulgatjuk magunkat, az árvízkárosultak meg kapnak plusz segítséget. Ennyire lenne egyszerű az egész. A tahók meg pfújolhatnak az év összes többi napján.

De persze nem egy ilyen világ ez. Nekünk pedig nem az a dolgunk, hogy a többség helyett foglalkozzunk az árvízkárosultakkal, és a Nagy Többség döntse el, mi fontos nekünk, és mi nem az.

Valójában meleg-népszavazást kellene tartani, ez lenne a legjobb megoldás: a bubik szavazhatnak, hogy lemondanak-e a felvonulásukról, vagy sem. Minden bubinak regisztrálnia kell a választásokra, és mindegyiknek szavaznia kell. Különben mehet a gátra, ha még nincs ott. És a fejemet teszem rá, hogy legalább sokmillió ratyi szavazna nemmel, mert mint kicsi Ricsi, az igazi kis cuki nyunyó megosztotta a Facebookon tudását: "Berlin után Mo. a második legnagyobb melegfelvonuló Ország." Amire már Szilvia Rusovszki, Orsolyarendi Szent Angélás gimnazista is csak felsikolt: "Jesszus...!"